A Turul nemzetség történetének ötödik könyve részben István király, részben az utódai idején játszódik. István nagy reményeket fűz fiához, Imréhez, aki azonban odavész, és onnantól Istvánnak nagy gondja van: ki örökölje utána a trónt? A magyarokat keresztény hitre térítő, és ezáltal a Hon szabadságát fenntartó uralkodó rossz döntést hoz, s mérhetetlenül sok baj szakad az országra. A méltatlan utódok, a trónkövetelők miatt testvérháborúk dúlnak, a hazát idegen seregek pusztítják és magyar ont magyar vért. A regényből megismerjük Orseolo Péter, Aba Sámuel, majd Vászoly és fiai, András, Levente és Béla alakját, jellemét, szándékait, sorsát.
A magyar történelem válságos időszaka ez. A „vérzivatar korában" kétségessé válik, hogy Magyarhon keresztény ország marad-e, vagy visszatérnek a pogány idők, szerte mindenhol ismét felhangzik a táltosdobok tompa zaja, tovább égnek a templomok és gyilkolják a papokat.
Ezenközben német támadásoknak van kitéve a királyság, egyik háború a másikat éri. Ráadásul az urak széthúznak, nem mindenkinek egyformán fontos az ország szabadsága vagy rabsorsa. Megmarad-e a Hon, ha a német birodalommal kerül szembe? István halála után sok dolog megváltozik e földön, új emberek kerülnek elő, új vezérek állnak a tömegek élére, s kevés köztük az, kinek nem maga felé hajlik a keze...
A sorozat előző részeiben megismert egyszerű emberek, a dunai átkelő révészei, a kovácsmesterek, valamint családjaik sorsa tovább bonyolódik. Ők azok, akik soha nem ülnek főurak asztalánál, nem találkoznak királyokkal és hercegekkel, ám szenvedő elviselői az úri szándékoknak és a háborúknak. Majdnem a teljes pusztulás lesz a sorsuk – azonban túlélik, noha a történelmet mindig alulról látják és „odalent" élik át. És túlélik, akiket az életük ideköt ehhez a nagy hegyek, folyók és óriási erdők között elnyúló földdarabhoz, amit egyszerűen Magyarhonnak neveznek és annak éreznek.